2013. január 31., csütörtök

Kedves Olvasó!

Blogunk a pátkai Szent Anna Plébánia életét, híreit és programjait mutatja be. 

Plébániánk Pátka községben, Székesfehérvártól kb. 10 km-re található. A község középkori templomát 1746-ban restaurálták, majd 1811-18 között épült fel a ma is álló, műemléki védettségű templom. 
A templom előtt egy szintén műemléki védettségű Nepomuki Szent János szobor található.

Az egyházközséget először a fehérvári ferencesek pasztorálták, majd 1746-tól 1987-ig önálló plébánia. 1987 óta a lovasberényi plébánia látja el a lelkipásztori feladatokat.

Az egyházközség tisztségviselői:
  • Tallér Krisztián, plébános,
  • Demeter Zoltán világi lelkipásztori munkatárs, az egyházközség világi elnöke,
  • Demeterné Kovács Anikó kántor, karitász vezető.
Az egyházközség ellátja a pátkai hívek lelki gondozását (misézés, gyóntatás, keresztelés, esketés, temetés, beteglátogatás, hittanórák óvodáskortól felnőtt korosztályig). Nyáron ökumenikus napközis tábort és zarándoklatot szervezünk, tartunk családi farsangot, Karácsonykor betlehemezünk, és tevékenyen rész veszünk az önkormányzati ünnepségeken is. Működik az egyházközségben Karitász Csoport is, mely havonta használt ruha-börzét tart a helyi rászorulóknak,  Karácsonykor és Húsvétkor pedig tartós élelmiszer-gyűjtést szervezünk.

Elérhetőségeink:

  • 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 29.
  • katolikus.patka@gmail.com